Techtogether „A győri egyetem példát mutat az országnak”

„A győri egyetem példát mutat az országnak”

2010.03.05 09:32

Nyugat-dunántúli körútja során 2010. március 4-én, csütörtökön a SZE-Győr kampuszán járt Bajnai Gordon. A kormányfő dr. Szekeres Tamás rektorral és Borkai Zsolt polgármesterrel együtt tartott beszédet az egyetem VIP termében, majd megtekintette a kampusz területén zajló beruházást.

Hirdetés

– Ha azt kérdezik tőlem befektetők, hogy melyik az az egyetem, ami leginkább közel van a vállalkozásokhoz, hogy hol van az, ahol a legjobban értik, mit kell tenni azért, hogy egy egyetem a vállalkozásokkal együtt tudjon működni, akkor a Széchenyi István Egyetemet szoktam említeni – e szavakkal jellemezte előadásában a miniszterelnök a győri felsőoktatási intézmény legnagyobb erősségét. Hozzátette, ennek az egyetemnek nincs ugyan több évszázados múltja, viszont más képzőhelyekkel ellentétben ténylegesen használható, alkalmazható tudással vértezi fel hallgatóit, s nincsenek olyan szakjai, ahol céltalanul képezik a diplomásokat, konkrét jövőkép kínálata nélkül.

Ugyancsak kiemelkedőnek nevezte Bajnai Gordon azt a fejlesztést, ami jelenleg a kampuszon zajlik. Úgy fogalmazott, sikeres pályázatot írni, nagy összegű támogatást nyerni csak minőségi munkával, a magas hozzáadott értékre koncentráló tervekkel, életképes elképzelések birtokában lehet. A győri egyetem ebben is példát mutat az országnak, hiszen az a bő 10 milliárd forint, az a kilenc európai uniós és állami forrásból támogatott pályázat, amelyek révén új időszak kezdődik a Széchenyi István Egyetem életében, országos tekintetben is kimagasló mértékű.

– Egyetemünk területén soha nem látott intenzitású építkezés folyik – nyilatkozta dr. Szekeres Tamás rektor –, amely teljesen átalakítja a kampuszt. De nem egyszerűen új épületeket húzunk fel, hanem új kapukat – névadónk nyomában járva – hidakat építünk a környezetünk felé. Az a célunk, hogy a város és a térség minél több polgárának legyen valami dolga nálunk, nyújtsunk valamit számukra, amiért érdemes átjönni a hidak valamelyikén. A nyitott egyetem koncepciójához nyújt nagy segítséget a város és az egyetem között kialakult szoros kapcsolat. Ez olyan mértékű anyagi támogatásban is megvalósul, ami méreteiben az állami támogatáshoz mérhető. Az új híd, amely a napokban érte el az innenső partot, hamarosan már nem csupán jelképesen köti össze kampuszunkat a megújuló városrésszel, Győr vérkeringésével. A hidak csak akkor funkcionálnak, ha a másik végén is akarják az összeköttetést. Ebben is példát mutat Győr és a Széchenyi István Egyetem. Meggyőződésem, hogy a város megérdemli a hallgatóink által kezdeményezett Magyarország Egyetemi Fővárosa cím elnyerését.

– Az egyetem sikere Győr sikere is, Győr sikere az egyetem sikere is – mondta Borkai Zsolt polgármester. – Győr eddigi fejlődésében nagy szerepe van a műszaki főiskolából lett egyetemnek. Az, hogy a régió gazdasági és szellemi központjává válhattunk, hogy a járműipar legjelentősebb vidéki bázisaként tartanak számon bennünket, nem valósulhatott volna meg a felsőoktatási intézmény értékes tevékenysége nélkül. Győr városa, az itteni vállalkozások és a jövőbeli befektetők is joggal építhetnek arra a szellemi tőkére, amelyet az egyetemi oktatók magas szintű tevékenysége, és a hallgatók tudása, kreativitása alapoz meg. Egymásra vagyunk utalva, az egyetem megújulása Győr előrehaladásában kulcsfontosságú szerepet tölt be. S valóban, a kampusz közvetlen közelében épülő új híd különös szimbóluma lehet sokrétű együttműködésünknek. Hidakat kell építenünk, nem csupán folyók felett, hanem emberek, intézmények, közösségek között. Az egyetemi beruházás és a város részéről kezdeményezett, tisztán önkormányzati finanszírozású hídépítés munkálatainak összehangolása sok kompromisszum révén, az egymás terveihez való kölcsönös igazodás által valósulhatott meg. Remélem, további lehetőségek nyílnak előttünk újabb „hidak” építésére, s bízom benne, hogy a Széchenyi István Egyetemről kikerülő hallgatók Győrben letelepedve hozzájárulnak városunk további fejlődéséhez.


Hirdetés

Kiemelt Partnereink