Techtogether A fejlődőképes vállalatok vonzzák a fiatalokat

A fejlődőképes vállalatok vonzzák a fiatalokat

Gégény István | 2013.08.14 15:22

A fejlődőképes vállalatok vonzzák a fiatalokat

Magyarországi mérnökhallgatókat kérdeztünk leendő munkaadóikkal kapcsolatos elvárásaikról, illetve a műszaki orientációjú vállalatok felsőoktatásbeli aktivitásáról.

Hirdetés

Ha feltennék magunkban a kérdést, vajon mi alapján választ munkahelyet egy mai fiatal, talán legtöbben a fizetés nagyságrendjére gondolnánk. Ők azonban – legalábbis akik a kérdéseinkre válaszoltak – nem így gondolkodnak. Örömmel nyugtáztuk, hogy egybehangzóan a fejlődési lehetőséget jelölték meg mindannyian a legfontosabb tényezőként. Előnyt jelent továbbá, ha az adott céggel már az oktatás során találkoznak, szívesen mennek oda dolgozni, ahol gyakornokként már tapasztalatot szereztek. Egyikük megfogalmazása szerint a fizetés nem mellékes tényező, de az első munkahely kiválasztásánál nincs olyan nagy jelentősége, mint az életpálya későbbi szakaszában. A földrajzi elhelyezkedés sem lényegtelen, leginkább a lakhelytől való távolság a meghatározó.

Ugyancsak nagy egyetértés mutatkozik annak tekintetében, hogy kisebb fejlesztőcégeknél vagy nagyobb, multinacionális vállalatoknál szeretnének-e a mérnökhallgatók elhelyezkedni. A trend és a nagy számok törvénye miatt egyaránt a nagyvállalatokhoz jelentkeznek többen, de úgy fogalmaznak, az álláslehetőségek szűkössége miatt nem érdemes válogatni. Ha jön egy jó lehetőség, meg kell ragadni.

A műszaki területen működő vállalatok felsőoktatásbeli aktivitásával összességében kevéssé, „minimálisan” elégedettek válaszadóink. Néhány nagyobb cég kivételével a többségtől fokozottabb jelenlétet várnának el, amit leginkább szakmai előadások, prezentációk formájában fogadnának szívesen a mérnökhallgatók. Ezen túlmenően több gyakornoki program meghirdetése, a gyakornoki idő alatt rugalmasabb munkabeosztás, nem utolsósorban magasabb gyakornoki fizetés szerepel a fiatalok kívánságai között.

A vonzó vállalat jellemzői hallgatói szemmel a már említett fejlődési lehetőségen túl: jó társaság, professzionális eszközpark, korszerű munkakörnyezet, mindennapi kihívások, versenyképes fizetés és előrelátó gondolkodás.

Felmérésünk kis mintán készült ugyan, de az egybehangzó válaszok miatt fontos jelzéseket tartalmazhat a vállalatok felé. Természetesen a járműipari vállalatok felsőoktatással, leendő mérnökökkel kapcsolatos elvárásai is érdekelnek bennünket, hamarosan közzétesszük az ezzel kapcsolatos felmérésünk eredményét.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink