Techtogether A ZF meghosszabbítja együttműködését a sanghaji Tongji Egyetemmel

A ZF meghosszabbítja együttműködését a sanghaji Tongji Egyetemmel

autopro.hu/Sz.K. | 2017.05.23 16:11

A ZF meghosszabbítja együttműködését a sanghaji Tongji Egyetemmel

A ZF Friedrichshafen meghosszabbítja érdekeltségeit a kínai egyetemi életben. A technológiai cég kiterjesztette kihelyezett tanszékének támogatását az autók futómű technológiájára és a dinamikára a Tongji Egyetem Kínai Német Posztgraduális Tanulmányok Karára, Sanghajban. A tanszéket 2012-ben alapították, és a támogatást most még öt évre meghosszabbították.

Hirdetés

Jürgen Holeksa, a ZF Emberi erőforrásokért felelős bizottsági tagja szerint az együttműködés nagy fejlődéseken ment keresztül, ezért döntöttek a támogatás meghosszabbításáról. A vállalat további egyetemeket és tanszékeket támogat Európa szerte, de ez az első kínai együttműködése.

A 2012-es szerződéskötés óta a ZF és az egyetem egyre szorosabb együttműködésben álltak. A hangsúly most a közös munkán van az egyetemen és a ZF sanghaji Kutatás és Fejlesztés Intézetében.

Ezen kívül a diákoknak elérhető a ZF szakmai gyakorlati programja. Két alapképzést végzett hallgatót pedig már át is vett a ZF ösztöndíj programja, és a ZF támogatja az egyetem Formula Student csapatait is.

– Az elmúlt években egyre fontosabbá vált Kínában az autóipar, a piac egyre dinamikusabb, főként a jövőbeli mobilitási trendekben. – mondta Holeksa. – Ezért most még fontosabb, mint valaha a kutatás és az ipar közötti információcsere, és ez az, amit mi erősíteni szeretnénk a fejlesztéseink során.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink