dr. Y. Inaba: a robotok megosztják egymással a tudást

Szerző: Fanuc | 2016.12.24. 06:30

A jövő az öntanuló robotoké, melyek közösen dolgoznak az emberekkel, említi Yoshiharu Inaba a világ egyik legnagyobb, ipari automatizálási eszközöket, robotokat, vezérléseket gyártó cégének, a Fanucnak az elnök-vezérigazgatója. A robotok a jövőért dolgoznak.

– Mr Inaba, megtenné, hogy megosztja, milyen trendekre számít a robotikában az elkövetkezendő 3-5 évben?
– Számunkra az egyik legfontosabb trend a mesterséges intelligencia fejlődése, hiszen öntanuló gépek fejlesztésén dolgozunk. Ehhez kapcsolódik az Internet of Things, a deep learning és az emberekkel közösen dolgozó robotok, a kollaboratív robotok fejlődése, valamint az új alapanyagok megjelenése.

– 2015-ben bemutatták az első kollaboratív robotjukat. Milyen célokat tűztek ki ezen a területen?
– Ez az első robot a 35 kg-os kollaboratív robotunk volt. Eközben már megjelent a 4 és 7 kg teherbírású robotunk is. A célunk, hogy egy komplett szériát fejlesszünk ki, mely előirányozza egy 15 kg-os modell kifejlesztését. Emellett természetesen 35 kg feletti terhelhetőségű robotban is gondolkodunk.

– Több konkurens vállalat a kisebb, alacsonyabb terhelhetőségű robotokra koncentrál, például az elektronikai alkatrészek összeszereléséhez. Mi teszi különbözővé az Önök stratégiáját?
– Mi elsődlegesen az autóipart célozzuk meg, itt van, ahol a nagyobb terhelhetőség elengedhetetlen. Emellett persze látjuk az igényt a kisebb terhelhetőségű kollaboratív robotokra is, azonban egyelőre a meglévő modellekre koncentrálunk.

– Hány darab kollaboratív robotot értékesítettek már partnereiknek?
– A pontos számokat nem oszthatom meg, de több, mint 600 ilyen robotot gyártottunk már.

– Elmondható, hogy az elvártnak megfelelően növekszik a kereslet, vagy csak egy felkapott trend ez jelenleg, ami végül nem jelenik meg az értékesítésben?
– Jelenleg sok ügyfelünk van, akik érdeklődnek a kollaboratív technológia iránt. Mind ki szeretné próbálni. Így van ezzel a legtöbb ügyfelünk. Időbe fog telni, amíg a vállalatok konkrét applikációkra fogják keresni ezeket a robotokat. Jelen pillanatban a piac, akárcsak a robotok, egy fejlődési pályán tart. 

– Meddig fog tartani ez a fejlődési pálya?
– Azt gondolom, hogy 5-10 éven belül már minden második értékesített robotunk kollaboratív lesz. Más gyártók jóval optimistábbak ebben a tekintetben, és ők 2-4 éven belül számítanak egy áttörésre. A mi 35 kg-os robotunk azonban erős kontrasztot jelent versenytársaink termékéhez képest, mert jóval több kutatást igényel az ipari, nagy teherbírású robotok biztonságossá tétele, mint a kisebb társaiké, így gyakorlati alkalmazásuk is több időt vesz igénybe. A kollaboratív robot jelleg nem csak magát a robotot jelenti, ezért a roboton felül ki kell fejlesztenünk egyéb biztonsági funkciókat is, hiszen a megfogónak is biztonságosnak kell lennie, ami nem veszélyeztetheti az emberi munkatársát a munkadarabbal. A területen szerzett know-how-val még nagyobb terhelhetőségű robotokat is fejlesztünk, miután a 4-35 kg közötti termékcsaládot bemutattuk.

– Hogyan működik a cég lights out factorynak hívott, teljesen automatizált, szinte világítás nélkül működő gyára?
– Teljesen automatizált üzemeink gyártják a FANUC különböző termékcsaládjait, melyek közül a szervo motorok gyárát az ügyfeleinknek is bemutatjuk. A lights out factory elnevezés abból ered, hogy jelenleg 3000 robotunk dolgozik a gyártósorunkon önállóan, melyek üzemeléséhez természetesen nem kell világítás. Automatizált gyárainkkal garantáljuk a termékeink minőségét. Évekkel ezelőtt csak 400-an dolgoztak a cégnél, Japánban. Jelenleg pedig az egész világon elérhetőek vagyunk, több, mint 6500 alkalmazottal.

– Említette, hogy az egyik legfontosabb trend a deep learning. Milyen célokat tűz ki ezzel kapcsolatban?
– A FANUC egy egyedi öntanuló technológiát fejlesztő japán start-upban szerzett részesedést, hogy támogassák ez irányú fejlesztéseinket. Ez egyfajta mesterséges intelligencia, amit a robotjainkban szeretnék alkalmazni, hogy többé ne legyen állásidő a termelésben. Ezt a technológiát bevezetve Amerikában egy üzemben 7000 robotot tudunk már egy éve nem tervezett leállással üzemeltetni.

– Végezetül milyen a részesedése a német és európai piacon?
– Európában nem számítva a CNC vezérléseket robotjaink részesedése körülbelül 25%-os. Németországban 26-27%. Európában erős a jelenlétünk, összességében mi vagyunk a második legnagyobb beszállító. Több európai országban azonban elsők. A németországi automotive gyártóknál vállalt szerepünknek hála azonban jó esélyünk van az elkövetkező 5 évben Európa vezető vállalatává válni.

Eredeti forrás: VDI nachrichten – German Engineering News (Düsseldorf, 2016.július 22.) Online: http://www.vdi-nachrichten.com