Gyártók Új névvel és nagyobb akkumulátorral érkezik Kínába a hibrid Chevrolet

Új névvel és nagyobb akkumulátorral érkezik Kínába a hibrid Chevrolet

autopro.hu/R.M. | 2017.03.30 13:20

Új névvel és nagyobb akkumulátorral érkezik Kínába a hibrid Chevrolet

És ha ez nem lenne elég, még csak nem is Chevrolet lesz, ugyanis a General Motors a Buick márkanév alatt dobja piacra.

Hirdetés

Az amerikai autógyártó is egyre nagyobb súlyt fektet az alternatív meghajtásokra, ennek keretében sokat vár az idén megjelenő Chevrolet Volt hibrid modelljüktől. A lehető legtöbb profitszerzéshez pedig a kínai piac sem maradhat ki. Önmagában ez nem is lenne érdekes, de most úgy tűnik, több területen is változtattak az autón, ráadásul a kínai modell előnyére.

Először is teljesen más néven kerül piacra Távol-Keleten, úgymint Velite 5. És nem csak más néven, de mindkét céget birtokló General Motors egy másik márkájának logója alatt, Buickként jelenik majd meg. Ennek ellenér egyértelmű az egyezés, a márka logóján és az autó nevén kívül teljesen ugyanúgy néz ki a két típus.

Mindezen felül a Velite 5 leírása szerint csak az elektromos motort használva 62 mérföldre juthatunk majd el, szemben a Chevrolet Volt 53 mérföldjével, így a kínaiak jónéhány kilóméterrel nagyobb hatótávú autót kapnak majd.

Mindkét típus egyébként egy 1,5 literes benzines motort kap majd, mely az elektromossal kiegészülve 466 mérföldes hatótávolságot biztosít majd – írta meg az autoblog.com.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink