Gyártók Vezető nélküli autó: reálisabb, mint gondolnánk

Vezető nélküli autó: reálisabb, mint gondolnánk

autopro.hu | 2013.09.25 12:05

Vezető nélküli autó: reálisabb, mint gondolnánk

Gőzerővel dolgoznak az autógyárak és beszállítóik az önjáró autó koncepcióján. A szabályozáson kívül szinte minden feltétel adott, hogy néhány éven belül elterjedjen a technológia.

Hirdetés

Nagyjából ott tart az emberi beavatkozás nélküli autóvezetés fejlesztése, ahol öt éve tartott az elektromos autó koncepciója. Hatalmas különbség azonban, hogy míg utóbbi esetben jelentős hátráltató tényező a szükséges infrastruktúra hosszú éveken át tartó kiépítése, valamint az akkumulátorok kapacitásának növelése, a sofőrmentes vezetés kivitelezéséhez praktikus oldalról szinte minden feltétel adott már most.

A TRW rendszere kellő időben érzékeli a gyalogost és a tereptárgyakat

Napjainkban ugyanis elérhető, de a nem túl távoli jövőben biztosan bekerül a jobban felszerelt személyautókba a sávelhagyásra, ütközésveszélyre, gyalogosok jelentlétére, útakadályokra figyelmeztető szolgáltatás, ahogy nem álom a parkolási asszisztens sem, a tempomat pedig szinte az alapfelszereltség részévé vált.

Nem véletlen, hogy sajátos versenyfutást láthatunk az autógyártók között, akik sorra állnak elő saját vezető nélküli terveikkel. A Nissan, a GM és a Daimler egyaránt bátran hirdeti, hogy 2020-ig piacképes önjáró autót építenek. Persze nemcsak tervekről beszélhetünk: utóbbi márka, ahogy a BMW és az Audi is, akár már most belekezdhetne az ilyen járművek gyártásába, ha a történet elméleti oldala, a közlekedési szabályozás ki lenne dolgozva.

A Valeo által fejlesztett Park4U leparkol helyettünk, csak egy okostelefon kell hozzá

A beszállítói kör ugyancsak élénken foglalkozik a témával. A Continental talán az egyik legaktívabb ezen a területen: eddig 100 millió eurót invesztáltak a kapcsolódó fejlesztésekbe, 1300 mérnökük dolgozik a vezetési asszisztencia finomhangolásán. Noha a vállalat vezetése hivatalosan nem foglalt állást a technológia leendő bevezetésének idejét illetően, a háttérben gőzerővel fejlesztenek a Google munkatársaival közösen. Mint ismert, ez az a tőkeerős - nem elsősorban járműipari tevékenységéről ismert - vállalat, amely egy ideig több autógyártónál próbálkozott az ügyben, majd saját kezébe vette a fejlesztést.

Van, aki már most vakon megbízik a Google vezető nélküli technológiájában

Színes sztereó kamerák, közelre és távolra látó radarok, intelligens szoftverek – ezen eszközök és szolgáltatások kifejlesztése jelenthet az új trend kapcsán aktuálisan kihívást, egyben sikert is a beszállítói láncok tagjai számára a következő években.

Hogy csak néhány példát említsünk a már létező megoldásokból: a Valeo Park4U rendszere sofőri beavatkozás nélkül, mobiltelefonos irányítással képes leparkolni, a Bosch szintén bemutatta az idei frankfurti autószalonon saját vezetési segédrendszerét (amely a beszédes Advanced Driver Assistance Systems névre hallgat), a TRW harmadik generációs, skálázható S-Cam kamerarendszere pedig az év végéig öt globális autógyártó modelljeiben jelenik meg.

Videó a Bosch vezetési segédleteiről német nyelven, angol felirattal

A sofőr nélküli autó tehát itt áll a kapunk előtt – ahogy a latin kifejezés fogalmaz: ante portas. Verbálisan is érezhető a piacképesség közeledése, leginkább a Renault/Nissan és a Daimler vív napjainkban élénk nyilatkozatháborút arra vonatkozólag, hogy melyikük teszi hamarabb a mindennapi közelekedés részévé a technológiát.

Ha fogadni kellene, mi a Google-re tippelnénk, ám akárhogy is lesz, beszállítói szempontból mindenképp érdemes aktívan keresni a fejlesztésekben való részvételi lehetőséget, mert ez most az egyik legforróbb járműipari téma az egész világon.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink