Gyártók Urbán László: együtt gondolkodunk, együtt fejlődünk a beszállítóinkkal

Urbán László: együtt gondolkodunk, együtt fejlődünk a beszállítóinkkal

Pardavi Mariann | 2016.02.22 08:46

Urbán László: együtt gondolkodunk, együtt fejlődünk a beszállítóinkkal

A közelmúltban kapott díjat a Magyar Suzuki első embere a magyar beszállítókért tett erőfeszítéseiért. Urbán László vezérigazgatóhelyettestől azt kérdeztük, mit jelentenek ezek az erőfeszítések a mindennapok során.

Hirdetés

– Január óta a Nemzeti Befektetési Ügynökség különdíjával büszkélkedhet Naoyuki Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója. A szervezet díja azt a külföldi cégvezetőt illeti, aki a megelőző esztendőben a legtöbbet tette a magyar beszállítókért és a hazai kkv-szektor erősítéséért. Mit gondol, miért ő érdemelte ki?
– Négy éve tevékenykedik Magyarországon és ezalatt mindvégig beszállítói kapcsolatokért felelős igazgatóként dolgozott, vezérigazgatóként is magánál tartja ezt a feladatkört. Ráadásul a Magyar Suzuki Zrt. a kezdettől fogva – csaknem 25 éve már – a hazai beszállítói bázis fejlesztésére koncentrál.

Urbán László

– Mit jelent ez a gyakorlatban?
– Az esztergomi vállalat alapítása óta többszörösére fejlesztettük a gyártókapacitásunkat. Ez csak úgy lehetett sikeres, hogy beszállítókat mindig bevontuk a technológiai fejlesztési stratégiába, különösen a hazai kis- és középvállalkozásokat, akik csak ennek révén tudnak/tudtak lépést tartani az erős ütemű fejlődéssel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új modellek prototípusának előkészítése és tömeggyártása között számos fejlesztési feladatot együtt oldunk meg a beszállítóinkkal. Még konkrétabb, és a közelmúlt eseménye volt a magyar tulajdonú beszállítóinknak tartott innováció- és minőségmenedzsment kurzus, amelyet követően ugyanezen vállalatoknál minőségi auditot és innovációs előauditot is végeztünk. Ehhez a mintegy féléves programsorozathoz a HIPA is jelentős támogatást nyújtott.

– Hány magyar beszállítóval dolgoznak együtt?
– A számuk mintegy 80, de teljesítményük a beszállítási érték tekintetében vetekszenek a további, mintegy 200 külföldi, illetve globális beszállítóval.

"Az esztergomi vállalat alapítása óta többszörösére fejlesztettük a gyártókapacitásunkat. Ez csak úgy lehetett sikeres, hogy beszállítókat mindig bevontuk a technológiai fejlesztési stratégiába, különösen a hazai kis- és középvállalkozásokat, akik csak ennek révén tudnak/tudtak lépést tartani az erős ütemű fejlődéssel." – Urbán László

– Milyen a vállalat értelmezésében a jó beszállító?
– Az, amelyik innovatív módon működik együtt a megrendelőjével, azaz proaktív módon részt vesz a megrendelt alkatrész fejlesztésében, és nem csupán passzívan várja a megrendelést. Továbbá mindig határidőre, kiváló minőségben, reális ár-érték arány mellett, a pénzügyi fegyelem betartásával szállít.

– Kiugró népszerűségnek örvend a Vitara. Ebben mennyi és milyen szerepe volt a magyar beszállítóknak?
– Partnereink maradéktalanul teljesítik azokat az elvárásokat, amelyeket megfogalmaztam. Ehhez még az is hozzájött, hogy a Vitara piaci sikere miatt jelentősen meg kellett növelnünk a megrendeléseinket beszállítóink felé és a pozitív értelemben vett váratlan, nehéz helyzetben is kiválóan helytálltak.

Gyártósoron a Vitara Esztergomban (Fotó: infovilag.hu)

– Várható idén nagyobb volumenű fejlesztés?
– 2015 kiválónak bizonyult, hiszen csaknem 1/3-dal több autót gyártottunk, mint 2014-ben. Nyilván ez meglátszik majd a gazdálkodási eredményeinken, de ne szaladjunk elébe, hiszen pénzügyi értelemben még nem zártuk le 2015-öt. Az S-Cross-szal és a Vitarával tulajdonképpen már két évvel ezelőtt új korszak kezdődött a Magyar Suzuki életében, ami jelentős mértékű, és megnövekedett technológiai színvonalú fejlesztéseket igényelt házon belül. Ezek – bár nem olyan látványosak, mint egy új gyár vagy üzem létesítése – szintén jelentős anyagi erőforrásokat igényelnek. Ezeket visszük tovább, nemcsak idén, hiszen az innováció, a fejlődés nem áll le egy-egy, még oly sikeres modell bevezetése után sem, mint a Vitara. A két éve meghirdetett gyármodernizációs projektünk utolsó évét halasztottuk el tavaly nyár óta 2016, pont a megnövekedett piaci igények miatt. Az idei leállások során újra elindul ennek a beruházásnak a folytatása, és reményeink szerint 2017 tavaszára egy teljesen megújult, még korszerűbb és hatékonyabb gyár üzemel majd.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink