Gyártók Soha nem adott el annyi kocsit az Audi, mint tavaly

Soha nem adott el annyi kocsit az Audi, mint tavaly

autopro.hu/B.B. | 2017.01.09 10:30

Soha nem adott el annyi kocsit az Audi, mint tavaly

Bár a német prémium gyártók házi versenyét nem nyerte meg, az értékesítések 3,8 százalékos növekedésével rekordévet zárnak a négykarikások.

Hirdetés

Ha néhány év múlva ránézünk majd az Audi értékesítési statisztikáira, talán eszünkbe sem fog jutni, hogy a németeket egy komoly tényező, a dízelbotrány hátráltatta a munkában: tavaly az Audi 3,8 százalékkal több kocsira talált vevőt, mint egy évvel korábban, az 1,87 millió példány minden idők legjobb éves eladási adata.

A gyártó értékesítési vezetője, Dietmar Voggenreiter szerint egy eseménydús és kihívásokkal teli évben sikerült elérni a jó eredményt, vagyis a számok alapján a konszernnek sikerült elérnie, hogy a központi márka manipuláció esete ne (pontosabban ne nagyon) vetüljön ki a testvérmárkákra.

Az elmúlt évben többek között értékesítési stopok is nehezítették a gyártó munkáját, például az Egyesült Államokban. Bár a gyártó korábbi kijelentései alapján úgy tűnt, a németek már nem fűznek nagy reményeket a dízelmotorral szerelt kocsikhoz a tengerentúlon, ám Voggenreiter valószínűnek tartja, hogy a gyártó dízelei még visszatérnek az USÁ-ba. A kereskedők beszámolói szerint a fogyasztók továbbra is keresik ezeket a modelleket, különösen a divatos SUV-okat.

Ami a három német prémium gyártót illeti, a Mercedest 2016-ban nem lehetett legyőzni: a stuttgartiak az Automobilwoche szerint 1,89 millió eladott kocsival az első, a BMW 1,82 millióval a harmadik helyen végzett.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink