Elemzések Mi történt a 29. héten?

Mi történt a 29. héten?

Biró Csongor | 2015.07.17 14:59

Mi történt a 29. héten?

Megállapodás zárta le a hónapok óta tartó görög pénzügyi válságot, az athéni parlament meg is szavazta az abban foglaltak végrehajtását. Iránnal is sikerült 13 év után megállapodni, így megnyílhat újra az autóipari szereplők számára az út Perzsiába, az Ikarus is reménykedhet. Itthon bemutatták az új – ezúttal nem hazai – Suzukit. Nem sok minden történt a hazai járműiparban az elmúlt héten, de ami történt, azt nálunk most összefoglalva elolvashatja.

Hirdetés

Top vállalatok

Alig száradt meg a tinta az iráni atommegállapodáson, az autógyártók beszerzői máris iráni vízumért állnak sorban. Számos iparág lélegezett fel az egyezségre, köztük az autóipar. Az Ikarus is reménykedhet. Nem szabad elfelejteni, hogy az eddig részben a kereskedelemtől elzárt államban 80 millióan laknak, annyian, mint az autóipar európai motorjának számító Németországban. A lehetőség tehát nagy, a verseny is, amelyben egyes gyártók előnyben vannak. Ilyenek a franciák, köztük is a PSA-csoport, akik 2011-ig nyeregben voltak az iráni autóiparban.

Aláírták az újabb 21 Flirt elővárosi motorvonat szállítási szerződéseit a MÁV-START Zrt. és a Stadler Rail képviselői, Budapesten.

A Hankook Tire tovább bővíti dolgozói számára fenntartott szállóját. A 100 százalékban saját forrásból épülő új szárnyra a vállalat folyamatos fejlődése, a 3. ütem elindulása és a 950 új dolgozó miatt van szükség. A jelenlegi 500 férőhelyen felül plusz 288 dolgozó lakhat majd teljesen térítésmentesen a gyártól mindössze 800 méterre lévő, 3 csillagos apartman komplexumban. Az új szárny és egyéb létesítmények építésénél a kényelmi szempontok mellett ügyelnek az energiatakarékos technológiák és anyagok használatára is.

A Hankook 144 darab kétfős, 26 négyzetméteres lakóegységgel bővíti az eddig 500 embernek lakhatást biztosító apartman épületét, a Hankook Házat. A korszerű épület mindössze 800 méterre helyezkedik el a cég telephelyétől, és olyan dolgozók vehetik igénybe teljesen térítésmentesen, akik lakhelye 50 km-nél messzebb van, vagy arra nem közlekedik a Hankook ingyenes buszjárata. Négy emelettel és összesen 7700 m2-rel bővül a komplexum, ami így már közel 20 000 m2-en biztosít majd lakhatást a gyár dolgozóinak. A beruházás 100 százalékban Hankook forrásból, 1,8 milliárd forintból valósul meg. A munkálatok 2015 júniusában kezdődnek és a tervek szerint jövő áprilisban adják át az új szárnyat és létesítményeket a dolgozóknak.

A Kisbéren főleg a Suzukinak, de Audikba, Skodákba, Volkswagenekbe és Mazdákba is alkatrészt gyártó japán U-Shin anyavállalat bejelentette auditálás előtti féléves eredményét. A Móron 400 dolgozót foglalkoztató német Benteler autóipari beszállító közös vállalatot hozott létre Kínában a Changan állami autógyártóval. 950 millió dollárért megvette a Remy autóipari beszállítót az Oroszlányban is termelő amerikai BorgWarner turbógyártó. A vajdasági Szabadkán megduplázza kapacitását és 500 új munkahelyet teremt a Magyarországon is több helyszínen gyártó ContiTech.

Kkv-k

Új turbina-termékcsaládot fejlesztett a Ganz Engineering és Energetikai Gépgyártó (EEG) Kft. európai uniós és hazai fejlesztési források felhasználásával. A társaság közleménye szerint a 2013-ban indult vízgépfejlesztési projekt összköltsége 720 millió forintot tett ki, ehhez az Új Széchenyi Tervből valamint a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból 180 millió forint támogatást kaptak, 540 millió forintot a cég önrészként biztosított.

A padlógyártó Graboplast Zrt. a következő két évben 8,7 milliárd forint értékű beruházást hajt végre exporttevékenységének bővítésére, amihez egyedi kormánydöntés alapján 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamint Jancsó Péter, a társaság elnök-vezérigazgatója.

Már fröccsöntő gépeket is gyárt a mosonmagyaróvári Wittmann Robottechnikai Kft. A gyártás beindításához 2500 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot építettek, élhajlító gépet, híddarut, valamint targoncát szereztek be. A fejlesztést 142 millió forinttal az Európai Unió is támogatta.

Arcok

Rudnay Jánossal, a Duális Képzési Tanács elnökével az újonnan alakult szervezet küldetéséről beszélgettünk, kitérve a vállalatok szerepvállalására és a külföldi cégek további befektetéseinek ösztönzésére is.

Termékek

Fájó űrt hagyott a magyar piacon az igen kedvelt Wagon R+, illetve később a Splash. A helyükre érkező thaiföldi Celeriót nagy várakozás előzte meg, az importőr szerint évi 5-600 autó értékesítése reális.

Novembertől újra kaphatóak a Lada modelljei hazánkban, induláskor az Euro 6-os motorral szerelt Kalinát, a 4x4-est és Grantát lehet megvenni. A hivatalos importőr a Lada Hungary Disztribúció Kft., melyet a Duna Autó Zrt. tulajdonosai alapítottak. Az importőr jelenleg a márkakereskedő és márkaszerviz hálózat kiépítésén dolgozik, rövidtávon legalább négy szalon és négy szervizpont létrehozását tervezik.

Gazdaság

Májusban 1,5 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 6,3 százalékos növekedés után. Mivel májusban kettővel kevesebb munkanap volt, a munkanaphatástól megtisztított mutató 6,2 százalékos növekedést jelez - erősítette meg második becslése alapján az egy hete közölt előzetes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Olvasnivaló

A gépipart, politikai szerveket, valamint szakértőket tömörítő európai érdekképviseleti szervezet szerint az additív gyártásnak jelentős ipari szerepe lehet egy versenyképes és fenntartható gazdaság megteremtésében. A CECIMO, a gépgyártással foglalkozó európai cégek érdekképviselete jelentős lépéseket tett afelé, hogy az additív gyártás nagyobb szerepet kapjon a szervezetben tömörülő vállalatok körében. A szervezet az elmúlt héten Brüsszelben tartott konferenciát, ahol ipari, oktatási és politikai szereplőkkel, valamint szakértőkkel vizsgálta az európai additív gyártás „teljes körű, gyors, valamint költséghatékony“ térnyerésének lehetőségeit, miközben az „a legnagyobb értéket teremti a társadalom számára“.

A Wisconsin-Madison Egyetem mérnökei által fejlesztett innovatív nanogenerátor az autó kerekeinek súrlódási energiáját alakítja elektromossággá. A Nano Enery szakfolyóiratban megjelent leírás alapján a technológia segíthet a gyártóknak, hogy járműveik még hatékonyabbak legyenek. Az úttörőnek számító rendszer, amely potenciális erőforrássá alakítja magát az útfelületet, az energiát a két különböző tulajdonságú anyag súrlódásából következő triboelektromos hatásból nyeri.

A hálózatba kötött autózáshoz szükséges rendszerek térnyerése során látható fejlesztések rávilágítanak a szenzorok egyre fontosabb szerepére. A múlt héten számos bejelentés érkezett gyártók és beszállítók részéről olyan autóbiztonsági rendszerekről, amelyek tükröket és kamerákat használnak. A Pioneer kifejlesztett egy visszapillantó tükör helyére beépülő telematikai eszközt következő generációs flottaalkalmazásokhoz. A vállalat sajtóközleménye szerint az eszköz LTE (long term evolution) kommunikációs modult, valamint felhő szolgáltatásokat is tartalmaz.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink