Gyártók Újra lendületben a kunszigeti Federal-Mogul

Újra lendületben a kunszigeti Federal-Mogul

2010.04.13 18:09

Újra lendületben a kunszigeti Federal-Mogul

A Kunszigeten 650 főt foglalkoztató autóalkatrész-gyártó, a Federal-Mogul Kft. nem csak bízik a jövőben, de idei első negyedéves értékesítése 30 százalékkal javult is.

Hirdetés

A Federal-Mogul egy 5,3 milliárd dollár forgalmú nemzetközi vállalat, amely az autóipari gyártóknak és beszállítóknak készít alkatrészeket. A társaság kedden sajtótájékoztató keretében mutatkozott be Budapesten, Rostislav Psota, a Közép Európáért felelős marketing igazgató, Krózser József, ügyvezető, valamint Ferenczi Gyula, gyárvezető részvételével.

A Ward' Communications adatai szerint a világ legnépszerűbb 10 motorjából 9 tartalmazott Federal Mogul alkatrészt 2010-ben. – Tavaly 5,3 milliárd dollár forgalmunk volt, ebből az európai régió 42 százalékot ért el, annyit, mint Észak Amerika és Kanada együtt, a maradékon pedig Brazília, India és Kína osztozik – emelte ki Rostislav Psota, a cég közép-kelet európai marketing igazgatója.

A világ legnagyobb autógyártóinak szállító, 1899-ben Detroitban alapított Federal-Mogul Corporation 36 országban közel 39 000 embert foglalkoztat – két éve, a racionalizálás előtt még 50 ezer alkalmazott volt –, és nemzetközileg is piacvezető a hajtáslánc- és járműbiztonsági technológiák területén.

– A legújabb innovációk és biztonsági előírások azonnali alkalmazása mellett a környezetvédelem is egyre fontosabb a vállalatnak. A jövő autója kevesebb üzemanyagot használva, csökkenő széndioxid kibocsátással, és növekvő alternatív energia felhasználással működik – hangsúlyozta részletes, számos új információval szolgáló prezentációja során Rostislav Psota.

A Federal-Mogul pótalkatrész üzletágának 2008 óta van hivatalos irodája Magyarországon és 1999 óta van a társaság tulajdonában a kunszigeti gyár, amely ma 650 főt foglalkoztat. A vállalat termékei – Champion, Moog, Ferodo, Beral, Payen, Goetze, Nural, AE, Glyco és FP-diesel – már korábban ismertek voltak a magyar piacon – hangsúlyozza Krózser József, a cég értékesítésért felelős ügyvezető igazgatója, aki az elkövetkezendő években jelentősebb növekedésre számít.

Rostislav Psota előadása a Federal-Mogul budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ügyvezető szerint a Champion ablaktörlők, gyújtógyertyák, a Ferodo fékbetétek fogynak leginkább, a Federal-Mogul az európai járműpark 98,5 százalékához kínál alkatrészeket. A vállalat a Kontich-ban (Belgium) található központi raktárából szállít, sürgős esetben akár másnapi határidővel. A rendelésekről on-line rendszerének köszönhetően azonnali visszajelzést ad.

– A tavaly 12 milliárd forint árbevételt elérő Federal Mogul Kft. idén növekedésre számít – az első negyedéves értékesítés 30 százalékkal magasabb 2009 hasonló időszakánál – tudtuk meg Ferenczi Gyula gyárvezetőtől. Prezentációja során szólt arról, hogy Kunsziget a 104 gyár közül a TOP 20-ban van, ezen belül is a statikus tömítések „európai kiválósági központja”. – Az alkalmazottak tizede diplomás, 70 százaléka pedig szakmunkás – mondja büszkén a gyárvezető.

A tömítéseket, csapágyakat és ablaktörlőket gyártó cég minden jelentős magyar autóipari társasággal kapcsolatban áll, legfontosabb partnerei közé többek között a BMW, a Volkswagen, a Daimler, míg az alkatrészgyártók közül a Continental és a Bosch tartozik. Ferenczi Gyula elmondta, hogy a cég kutatásfejlesztéssel is foglalkozik, a válság közepette is árbevételének négy százalékát fordítja erre.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink