Beszállítók Így áll most a Continental menekültek integrációját segítő programja

Így áll most a Continental menekültek integrációját segítő programja

autopro.hu/B.B. | 2017.01.25 14:06

Így áll most a Continental menekültek integrációját segítő programja

A beszállító újabb öt évre megválasztott, emberi erőforrásokért felelős vezetője egy interjúban a menekülteknek kínált programról és a hatóságokkal való viszonyról is beszélt.

Hirdetés

A Continental egyike volt azoknak a nagy német vállalatoknak, melyek több mint egy éve elsők között léptek, hogy minél gördülékenyebb legyen a menekültek európai munkaerőpiaci beilleszkedése. A tapasztalatokról most Ariane Reinhart számolt be, aki 2014 óta a beszállító személyügyi vezetője, és aki szerződésének meghosszabbításával újabb öt évig töltheti be a pozíciót.

A vezető még arra a viszonylag egyszerű kérdésre is nehezen tudott válaszolni, hogy jelenleg hány menekültet foglalkoztat a Continental. Reinhart elmondása szerint – sok más személyhez és vállalathoz hasonlóan – nagy lelkesedéssel állt hozzá a korábban nem látott társadalmi jelenséghez: a beszállítónál úgy számoltak, hogy hamar feltelik a létrehozott 50 fős képzési keret, azonban ez később teljesen hamis feltételezésnek bizonyult, írja az Automobilwoche.

A Continental többek között komoly bürokratikus akadályokkal is szembesült. Bár az időközben a migrációs helyzethez szintén alkalmazkodó regensburgi és hannoveri munkaügyi központtal mára felgyorsult az ügyintézés sebessége, más helyszíneken, például Frankfurtban továbbra is lenne még mit javítani a szabályozáson. Hiába segítenének a vállalatok, a legnagyobb problémát a kommunikáció jelenti: a Continental számára például a legnagyobb nehézséget a képzési programra alkalmas személyek megtalálása okozza. A munkaerő-piacon hirtelen megjelent tömegek kezelésének hatékony módszerei csak lassan alakulnak ki, a fokozott médiafigyelem elmúltával pedig a probléma továbbra is fennáll, csak a háttérbe szorul.

Jelenleg a félszáz, menekülteknek kialakított pozícióból negyven foglalt, árulta el Reinhart. Ha nehezen indult is a közel egymillió euróba kerülő program, a tapasztalatok mára már pozitívak, hiszen a felvettek motivációja, bizonyítási vágya és tanúsított lojalitása erős, a képzés során pedig lemorzsolódás sem volt.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink