Beszállítók Kölcsönt adnak a dolgozók a Dunaferrnek

Kölcsönt adnak a dolgozók a Dunaferrnek

MTI | 2015.03.05 08:53

Kölcsönt adnak a dolgozók a Dunaferrnek

Hároméves bér- és béren kívüli juttatásokról szóló megállapodást, a társaságcsoport kollektív szerződésének 2017. december 31-ig szóló felmondási moratóriumát, valamint az életciklusa végéhez közeledő II-es számú kohó újjáépítését is tartalmazó megállapodást kötött az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje és a cég reprezentatív szakszervezetei.

Hirdetés

Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta: a Dunaferr Ifjúsági Szervezettel közösen, január 15-től kezdődően nyolc alkalommal tárgyaltak a cégvezetéssel.

Hangsúlyozta, hogy a felek által aláírt középtávú megállapodás három pilléren nyugszik, és a foglalkoztatás szintjének megtartását, a munkabéke fenntartását, valamint kiszámítható bérfejlesztést eredményez. Úgy vélte, a megállapodás nyugodt, kiszámítható jövőt biztosít mindenkinek, mert a munkáltatónak nem kell sztrájktól tartania, miközben a reálkereset emelkedés is garantált.

Jelezte, hogy a dolgozók „kölcsönadnak” a társaságnak azért, hogy a kohó felújítása idén megvalósulhasson, majd a visszatartott különféle juttatásokat a következő években megkapják.

A bérmegállapodás szerint idén július 1-jétől 1,5 százalék, 2016-ban a kormány által előre jelzett infláció plusz 1,5 százalék, míg 2017-ben az infláció plusz két százalék lesz a béremelés. A szabadságos bért (egyhavi alapbér) júniusban kapják meg a dolgozók, de maximum bruttó 140 ezer forintot, az efölötti részt a jövő márciusi fizetés tartalmazza majd.

Mezőközy András, a Dunaferr HR-igazgatója megerősítette a megállapodás tényét. Örül a következő évek béremeléseinek, s fontosnak tartotta, hogy a II-es kohó felújításához a források egyik részét a dolgozók áldozatvállalása biztosítja.

Elmondta, hogy a kohó esetében a műszaki előkészítés folyik, de a finanszírozási háttér megteremtéséig nem kezdhetik el a felújítást.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink