Beszállítók Belecsap a mesterséges intelligencia fejlesztésébe a ZF

Belecsap a mesterséges intelligencia fejlesztésébe a ZF

autopro.hu/B.B. | 2017.01.05 14:54

Belecsap a mesterséges intelligencia fejlesztésébe a ZF

A beszállító ezentúl az Nvidiával közösen készít platformot az AI számára. A cél főleg az önjáró autók és haszongépjárművek még pontosabb tájékozódásának segítése.

Hirdetés

Az idei CES kiállításra időzítette a ZF és az Nvidia bejelentését, mely szerint közös fejlesztésbe kezdenek. Az együttműködés során a felek olyan, a mesterséges intelligenciát kiszolgáló platformot hoznának létre, mely először az autonóm járművek autópályás, később pedig már városon belüli tájékozódását is támogatja.

A tervek szerint a fejlesztéssel a gépek az emberi agy, vagyis neurális hálózatokhoz hasonlóan dolgoznák fel a kamerák és radarok környezetről szolgáltatott adatait. A ZF első embere Las Vegasban elmondta, hogy a Nvidiával lényegében a szuperszámítógépeket specializálják és teszik elérhetővé az autóipar számára. Stefan Sommer elmondta, a megkötött megállapodás nem jelenti a ZF korábban kialakított K+F stratégiájának átalakítását.

Természetesen a munka kiterjed majd az önvezetés további részfunkcióinak továbbfejlesztésére is. Az eredmények nem csak a személy- és haszongépjárművek autonómiájának kiterjesztését segítheti, hanem ipari célokra is alkalmazható lesz.

A ZF már korábban is végzett kutatásokat a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, a ProAI nevű újításuk a lidar-, radar- és kameraadatokra, illetve a nagyfelbontású térképekre támaszkodva teszi lehetővé az azonnali, valós idejű tájékozódást, így a biztonságos út megtervezését.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink