Beszállítók Az Audi és beszállítói húzzák a munkaerőpiacot Győr-Moson-Sopronban

Az Audi és beszállítói húzzák a munkaerőpiacot Győr-Moson-Sopronban

MTI | 2013.10.22 09:38

Az Audi és beszállítói húzzák a munkaerőpiacot Győr-Moson-Sopronban

Havi és éves összevetésben is csökkent Győr-Moson-Sopronban a munkanélküliség, a mutató az elmúlt öt év legalacsonyabb szeptemberi adata lett - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja.

Hirdetés

A tájékoztatás szerint a 8227 munkanélküli a térség aktív korú népességének négy százaléka, az adat 308-cal kisebb az előző havinál, és 1380-nal elmarad a tavaly szeptemberitől - egy hónap alatt 0,1, egy év alatt pedig 0,7 százalékpontos csökkenés.

A kedvező adatok mögött a kormány által is támogatott győri járműipari beruházáshoz, valamint az ehhez kapcsolódó, egyre szélesedő beszállító kör által kínált munkalehetőségek állnak. Kara Ákos országgyűlési képviselő, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke az MTI-nek azt mondta: sikeresen teljesül az a cél, hogy a győri motor- és járműgyárhoz minél több termelő kis- és közepes vállalat tudjon kapcsolódni.

Az 5428 fős győri munkanélküliségi adat 16,6 százalékkal, a 884 soproni álláskereső 14,4, az 1015 fős mosonmagyaróvári szám 10,5, míg az 502 csornai állástalan 8,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A munkaügyi kirendeltségek közül egyedül Kapuváron volt emelkedés, 3,1 százalékos; itt a múlt hónap végén 402 volt a regisztrált álláskeresők száma.

A megyei állástalanok száma egy év alatt 14,4, egy hónap alatt 3,6 százalékos csökkent. A szeptember végét megelőző egy év alatt Győrben 6,3-ról 5,2 százalékra, Mosonmagyaróvár térségében 3,5-ről 3,1, Csornán 2,9-ről 2,7, Sopronban pedig 2,7-ről 2,2 százalékra csökkent a regisztrált álláskeresők aránya. Eközben Kapuváron 3,2-ről 3,3 százalékra emelkedett a mutató.

Míg országosan az állástalanok között az alapfokú végzettségűek képviselik a legnagyobb arányt, a megyében az álláskeresők nagy része, 61,7 százaléka középfokú, 9,8 százaléka a felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és 28,5 százaléka legfeljebb az általános iskolát fejezte be.

A képzetlenek aránya jelenleg a legalacsonyabb az országban - írják, a jobb foglalkoztatási helyzet mellett annak tulajdonítva ezt, hogy a képzések révén elsősorban ennek a csoportnak az elhelyezkedési esélyei javulnak.

A regisztráltak 19,5 százaléka, 1604 ember volt szeptember végén egy évnél hosszabb ideje állástalan; ez az országban a legalacsonyabb megyei arány, de egy hónap alatt 0,2 százalékos, egy év alatt 2,1 százalékos emelkedést mutat.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink