Beszállítók Alter Róbertné: Közép-Európa meghatározó beszállítója a kiskunfélegyházi Kunplast

Alter Róbertné: Közép-Európa meghatározó beszállítója a kiskunfélegyházi Kunplast

Pardavi Mariann | 2017.04.18 10:00

Alter Róbertné: Közép-Európa meghatározó beszállítója a kiskunfélegyházi Kunplast

Beosztottjai eleinte a kemény, határozott vezetőt látták benne, aki követel, és csak az elvégzett munkát ismeri el. A háta mögött Vasladynek hívták, ma már Klárikának becézik. Alter Róbertné szerint ha van a sikernek titka, az egyetlen dologban rejlik: a jó csapatban. A siker számszerűsíthető: március elején jelentette be a műanyag-feldolgozással, fémmegmunkálással és szerszámgyártással foglalkozó Kunplast, hogy közel 1,4 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást hajt végre kiskunfélegyházi üzemében.

Hirdetés

– Az autóipar sosem volt olyan területe az iparnak, ahol kifejezetten nők lettek volna túlsúlyban. Hogyan került erre a pályára? Milyen állomások vezettek a jelenlegi pozíciójához?
– 1973-ban, első munkahelyemen rögtön komoly feladatot kaptam. A Hungária Műanyagipari Vállalat új üzemet épített, ennek vezetésével bíztak meg. A 120 fős cégnél mindent megtanultam, amit az iskolapadban nem lehetett elsajátítani. Az egyszerű cigányemberekkel könnyen meg tudtam értetni magam, a piros könyvet lobogtatók már több gondot okoztak. Amikor a céget eladták a BRG-nek, átéltem, milyen keserű az, ha az ember munkát keres. Végül mégis ott kaptam lehetőséget. Itt vezető technológusként, majd humánpolitikai főosztályvezetőként dolgoztam. A rendszerváltás együtt járt az orosz piac megszűnésével, emiatt a BRG egy pillanat alatt összeomlott. Ismét munka után kellett néznem. Két helyre pályáztam. S bár a Honvéd Kórház is elfogadta jelentkezésemet, a Kunplastnak fél órával hamarabb már elígérkeztem. Azóta Kecskeméten élek ugyan, de Félegyházán dolgozom. Kezdetben a cég gazdasági igazgatója voltam, majd vezérigazgató lettem. A privatizáció után az MRP-ben legnagyobb tulajdonosnak átadtam az irányítást, ezekben az években ismét a vállalkozás gazdasági területéért feleltem. A társaság tulajdonosi struktúrájának újbóli változása után, 2000 óta ismét a cég első embere vagyok. Büszke vagyok arra, hogy bármilyen nehéz időszak is van mögöttünk, a Kunplast-Karsai Zrt. töretlenül fejlődött, mindig nyereséges évet zárt.

– Karizmatikus, határozott személyiség – hogyan fogadják ezt az iparban?
– Amikor 1991-ben idekerültem a céghez, nem igazán szerettek az itt dolgozók, Vasladynek hívtak a hátam mögött. Tudtam, hogy a bizalmatlanság oka, hogy nem ismernek, mint embert, vezetőt. A kemény, határozott vezetőt látták bennem, aki követel, és csak az elvégzett munkát, a cég eredményességéhez való hozzájárulást ismeri el. Az sem volt elhanyagolható tény, hogy a férfivezetők közé bekerült egy nő. Szerencsére nem kellet sokat várnom, hogy a Vaslady átalakuljon Klárikává, és a férfi munkatársak is elismerjék szakmai felkészültségemet. Büszke vagyok a csapatra, nekik köszönhetem, hogy Kiskunfélegyháza városa 2008-ban Kiskunfélegyháza Város Gazdaságának fejlődésért kitüntetését adományozta nekem. Ezzel a díjjal a teljes kollektíva munkáját ismerték el.

– Egyre több fiatal lány választja az autóipart. Hogyan bátorítaná őket erre a pályára?
– Az eredményességhez szükséges vezérelveim, amit mindenkinek ajánlani tudok. Tudom, hogy mit akarok, és hogyan szándékozom elérni céljaimat, és ezt világosan kommunikálom a csapatom felé. Szigorú elvárásokat támasztok, de tudom, hogy ezen elvárásoknak nekem hatványozottan kell megfelelnem. Az adott szó mindig betartandó, mert a bizalom elvesztése – akár a munkatársaké, akár az üzleti partnereké – a vállalkozás bukásához vezethet. Mindenki tudja rólam, hogy élek-halok a cégért, de tisztában vagyok azzal, hogy csak olyan mértékű elköteleződést szabad elvárni a kollégáktól, ami lehetővé teszi, hogy a gyáron kívül is kiteljesedhessenek. Mint vezető tudom, hogy az üzleti döntések terhe és ezzel együtt a vállalkozás sikeressége javarészt az én vállamon nyugszik. A jó vezető céltudatos, eléri – egyszerre építve, lelkesítve és irányítva a csapatát –, hogy a célok megvalósuljanak. Legfontosabb, hogy egy vezető becsületes, határozott, kitartó, őszinte, felelősségvállaló, céltudatos, és másikat tisztelő legyen. Ha van a sikernek titka, az egyetlen dologban rejlik: a jó csapatban. Olyan munkatársak vannak körülöttem, akiket föl lehet pörgetni a cél érdekében. Ám a pörgés önmagában még nem elég. Szükség van egységes szellemre is. A legnagyobb titok, hogy a munkatársak megtanultak együtt dolgozni, együtt gondolkodni. Ezzel egy sor előny jár, mint a fegyelem, türelmesség, következetesség, minőség vagy a jókedv. Életem legfontosabb eleme a munka, a folyamatos tanulás, az eredmények és a siker. Maximalista vagyok magammal és munkatársaimmal szemben is. Elvárom a kollégáimtól, hogy legyen véleményük, akarjanak, tudjanak az igazukért harcolni. Fontos, hogy bízzanak magukban és egymásban, a nehézségeket pedig olyan kihívásként éljék meg, amelyben rátermettségüket bizonyíthatják.

– Milyen vezetői elvek mentén irányítja a csapatot?
– Nagyon szigorúan és keményen megkövetelem mindenkitől, hogy maradéktalanul elvégezze a munkáját. A követel szó nem biztos, hogy szépen hangzik, ám alapvetően mégis erről van szó. Mindenki tudja, ismeri a feladatát, és azt is tudja, hogy azt el kell végeznie. Nem miattam, hanem a vevőink bizalmáért. Azért, hogy a Kunplast a jövőben is stabil, működőképes maradjon, azért, hogy az itt dolgozó közel háromszáz embernek jövőt tudjunk biztosítani. A Kunplast-Karsai Zrt. munkatársai ilyenek, amit a társaság eredményei tükröznek is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen csapat vezetője lehetek.

A kiskunfélegyházai Karsai-Kunplast Zrt.-nél közel 1,4 milliárd forintból megvalósuló beruházás eredményeképpen egy korszerű, a kor követelményeinek megfelelő új üzemcsarnokot építünk, melyben új, robotokkal felszerelt fröccsöntőgépeket helyezünk üzembe.

– Mi a Kunplast erőssége? Műanyagfeldolgozás, fémmegmunkálás, szerszámgyártás, karbantartás szerepel a cég tevékenységei között.
– A legerősebb profilunk a hőre lágyuló műanyagfeldolgozó ágazat, mely elsősorban az autóipar és az elektromos ipar igényeit elégíti ki. Ennek megfelelően jelentős mennyiségben dolgozunk fel műszaki műanyagokat és műszaki műanyaggyár lévén, nagy tapasztalatunk van ezek gyártásában. Ezek mellett természetesen PP, és PE anyagokból is gyártunk alacsonyabb mechanikai követelményekkel bíró alkatrészekhez termékeket.

– Mit gyártanak Kiskunfélegyházán az autóipar számára?
– Vállalatunk számos gépjárműtípusba gyárt olajnívó pálcákat, belsőtéri burkoló elemeket, személygépkocsikhoz fröccsöntött lökhárító szerelvényt, szerelt kábelcsatlakozó EJB boxot, gyújtótekercs alkatrészeket, belsőtéri megvilágításhoz alkatrészeket, kamion légrugókat, kamion levegő csatornát, hamuzót és így tovább. Hőre lágyuló termékeinkkel Tier 1 és Tier 2 beszállítói vagyunk többek között a Magyar Suzukinak – számos belsőrész és egyéb alkatrészek révén –, Tier 1 beszállítója a Volkswagennek olajnívó pálcákkal, a részükre szállított legtöbb termék szerszámát a Kunplast készítette. Ezek mellett több autóipari referenciával büszkélkedünk a hőre lágyuló iparágban: Suzuki, Toyo Seat, Volkswagen, Continental, Lear, Diamond Electric, Flextronics, Delco Remy, Grupo Antolin, Vibracoustic, Emerson, Brunswick, Tungsram-Schréder, stb.

– A Kunplast-Karsai Zrt. és a Karsai Holding között milyen tulajdonosi viszony áll fenn?
– 2000-ben a társaság rendkívüli közgyűlésen az alaptőke 61 %-os emelése mellett döntött. A zártkörűen kibocsátott részvényeket a Székesfehérvári Karsai Holding Rt. jegyezte le, így a társaság tulajdonosi struktúrája és neve is megváltozott. Ezt követően hatalmas beruházásba kezdtünk, felújítottuk az irodáinkat, a csarnokunkat, új gépeket vásároltunk. A teljes fejlesztés mintegy 1,2 milliárd forintból valósult meg, de megérte a befektetés, mert a beruházást követően óriási fejlődésnek indult a társaság. A legjobb döntésünk volt akkor, hiszen az új tulajdonosi struktúra kialakítása és a végrehajtott rekonstrukció nélkül, ma már nem biztos, hogy talpon tudtunk volna maradni. A Karsai Holding egyik kiemelkedően teljesítő tagvállalata lettünk, vagyunk.

– Mi áll az 1,39 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházás hátterében? Mi indokolta a fejlesztést?
– 2017-es év a Kunplast-Karsai Zrt. életében mérföldkő lesz. A Nemzetgazdasági Minisztériummal megkötött támogatási szerződés alapján a vállalat megújulhat. A támogatás intenzitása közel 50 százalék. A közel 1,4 milliárd forintból megvalósuló beruházás eredményeképpen egy korszerű, a kor követelményeinek megfelelő új üzemcsarnokot építünk, melyben új, robotokkal felszerelt fröccsöntőgépeket helyezünk üzembe. A társaság rugalmasságát és szakmai erősségét adó szerszámüzem fejlesztése sem maradt ki az elképzelésekből. Így annak korszerűsítésére – a csúcstechnológiát képviselő megmunkáló központokra – több mint 300 millió forintot költöttünk. Terveink szerint 2017 augusztusától már az új csarnokban az új gépparkkal dolgozhatunk. A kihívás nagy, de az eddigi eredményeink jó alapot adnak a fejlesztések sikeres megvalósításához. Biztosak vagyunk benne, hogy a beruházás eredményeképpen sikeresen tudunk integrálni húsz új, fiatal munkatársat a jelenlegi nagy tapasztalattal rendelkező, szorgalmas munkatársaink mellé.

– Miért ezen fejlesztések mellett döntöttek?
– A következő tíz évben az elektromos- és az autóipar úgy számít ránk, mint Közép-Európa meghatározó vállalkozására, amely megvetette lábát a nagy európai autógyárak országaiban. Legfőbb célunk 2025-re az árbevétel megduplázása olyan módon, hogy az automatizáltság és a technológiai korszerűsítésen keresztül az innovációra helyezett fókusz eredményeként az élőmunka hatékonysága is megkétszereződjön. Céljaink eléréséhez, a piaci szerepünk fejlesztéséhez, partnereink bizalmának növeléséhez feltétlen szükséges a fejlődés, a korszerű technológia. A beruházási döntéseinket elsősorban ezek a tényezők motiválták. A világ hatalmas léptékben fejlődik: aki nem reagál ezekre az előbb utóbb kiszorul a piacról.

– A beruházás az Ipar 4.0 jegyében valósul meg. Milyen előnyöket fog ebből élvezni a vállalat?
– Az Ipar 4.0 – mint gazdasági koncepció – hosszútávú stratégia, a gyorsan jelentkező előny a versenyképességünk megőrzését, a piaci elvárásoknak magasabb szintű megfelelése, további piaci lehetőségeket tesz lehetővé. Ugyanakkor az Ipar 4.0 hosszú tanulási folyamat is. Más követelményeket támaszt majd a jövő dolgozóival szemben, munkahelyek szűnnek meg és új, több munkahely teremtődik. Fontos, hogy a megszűnő és az új munkahelyek nem ugyanazokat a képességeket igénylik, ezért rendkívüli módon kell fókuszálni az oktatásra, óriási felelőssége van oktatáspolitikának abban, hogy a jövő versenyképes munkaerejét kiképezzék.

– Milyen HR-elvek mentén készülnek fel ezekre a kihívásokra? Mennyire problémás a környéken munkaerőt találni?
– Kecskemét vonzása miatt komoly kihívást jelent. A megoldásunk a duális képzés tanulószerződéssel.

– Hány munkatársat foglalkoztatnak jelenleg? Milyen munkatársakat kell felvenni?
– Jelenleg 203 munkatárssal dolgozunk, az új munkatársakkal szembeni elvárásaink magas szintű szakmai (közép és felsőfokú) felkészültség , kreativitás, nyelvek ismerete.

– A környék legnagyobb munkáltatójaként tartják számon önöket. Mit kínál a dolgozóinak a cég? Milyen béren kívüli juttatásokkal motiválják az alkalmazottaikat?
– Saját üdülőnk van Lakiteleken, ahol munkatársaink költségmentesen nyaralhatnak családjukkal. Éves szinten mintegy 300 ezer forintot fizetünk ki cafeteria rendszerben. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársak úgynevezett motivációs pótlék rendszerben, havi 5 százalékos pótlékban részesülnek. Évente, évzáráskor a legjobban teljesítő munkatársakat Kunplastos arany gyűrűvel díjazzuk.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink