Beszállítók A kétkerekűeket is felokosítja a Bosch

A kétkerekűeket is felokosítja a Bosch

autopro.hu/B.B. | 2016.11.14 06:30

A kétkerekűeket is felokosítja a Bosch

A beszállító a motorkerékpárok és az okostelefonok összekapcsolására dolgozott ki moduláris kapcsolódási technológiát.

Hirdetés

Egy okostelefon, egy BMW-motor és egy TFT kijelző – lényegében erre a három dologra volt szüksége a Boschnak, hogy kétkerekű járművek között is megteremtse a telefonok és az autók között már régóta alapvetőnek vett kapcsolatot. A beszállító az EICMA motorkerékpár-show-n mutatta be moduláris fejlesztését, írja az Automobilwoche.

Az újdonság lehetővé teszi, hogy az autósok után a motorosok is időben értesüljenek például a dugókról, illetve meg is osszák egymással valós idejű forgalmi információikat. A navigáción túlmenően többek között a telefon névjegyzéke, naptára és egyéb alkalmazásai is megjelenhetnek a motor kijelzőjén. A program természetesen az Android- és a iOS-alapú eszközöket is támogatja.

A MySpin persze nem csak a BMW-gyártmányú motorokat okosítja fel, hiszen a nyílt platform minden gyártó számára elérhetővé lesz. Ezután az egyes gyártók igényeik szerint rugalmasan alakíthatják a kínált alkalmazásokat.

A rendszer felhőkkel való összeköttetése is megoldott, így szükség esetén egy közeli benzinkút információi, vagy a gyártó ügyfélszolgálata is még egyszerűbben elérhető.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink