Beszállítók A Voith nem blokkolja a Kuka kínai felvásárlását

A Voith nem blokkolja a Kuka kínai felvásárlását

autopro.hu/B.B. | 2016.07.06 10:54

A Voith nem blokkolja a Kuka kínai felvásárlását

A vállalat eladja a robotgyártó társaságban birtokolt több mint 25 százalékos részesedését a kínai Mideának. Egyre közelebb kerül a kínai cégátvétel.

Hirdetés

Egyre erősebb befolyás alá kerül a Kuka: a narancssárga robotjairól híres cég egyik legnagyobb befektetője, a Voith ugyanis értékesíti 25,1 százalékos tulajdonrészét, a vevő pedig nem más, mint a kínai Midea, amely még májusban jelentkezett be a Kukáért.

A vállalat közelében feltámadt mozgolódást már jelentős piaci szereplők, sőt politikusok is kommentálták. Míg a Siemens szerint természetes gazdasági jelenségről van szó, az IG Metall német szakszervezet korábban reményét fejezte ki, hogy a legnagyobb részvényesek (köztük a Voith gépipari konszern) nem fogadja el a kínai ajánlatot, ami véleményük szerint határozott kiállást jelentene a fenntartható német gazdaság mellett a rövidtávú nyereségre való törekvéssel szemben.

Úgy látszik, a szép szavak nem hatották meg a Voith vezetőit: a részvények negyedét 1,2 milliárd euró ellenében engedhetik át az ázsiaiaknak, írja az Automobilwoche. Az ügylet a befektető részéről sikeresnek nevezhető, hiszen a részvények értéke az elmúlt másfél évben megkétszereződött. A kínaiaktól érkező pénznek már a helye is megvan, a Voith a felgyorsult digitális trendekhez jobban illeszkedő portfóliót szeretne kialakítani.

Sokan attól félnek, hogy a német gazdaság egy egyre meghatározóbb területen tevékenykedő céget, és hozzá kapcsolódó komoly szakértelmet veszíthet el, a Midea ajánlata ugyanakkor korrektnek nevezhető. Kuka és a kínai cég között kötött befektetői megállapodás, mely 2023-ig érvényes, az alkalmazottak és ügyfelek számára is tartalmaz biztosítékokat, és a részvényenként kínált 115 eurót vételár is jóval magasabb az értélpapírok aktuális tőzsdei értékénél. Olyannyira, hogy a politikusok által is szorgalmazott német és európai befektetők bevonásával tervezett ellenajánlat végül nem valósult meg.

A Midea a német lap szerint már most is rendelkezik a Kuka részvényeinek 13,5 százalékával, céluk ennek legalább 30 százalékosra növelése. Az átvétel ugyanakkor 2017-re tolódhat, ám az biztos, hogy a kínaiak lassan, de biztosan növelni fogják részesedésüket egy jó eséllyel nagy jövőjű cégben.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink