Szolgáltatók Csütörtökig kedvezményesen vehet jegyet a járműipari csúcstalálkozóra

Csütörtökig kedvezményesen vehet jegyet a járműipari csúcstalálkozóra

2016.03.29 16:05

Csütörtökig kedvezményesen vehet jegyet a járműipari csúcstalálkozóra

Az eddigi sikeres kiállítások alapján idén újra megrendezik az Automotive Hungaryt. A járműipar legnagyobb regionális fórumára 2016. március 31-ig kedvezményesen foglalhatják le helyüket a cégek.

Hirdetés

A komplex autóipari rendezvényen 2015-ben 11 ország 300 kiállítója, köztük az Audi, Mercedes, Opel, Suzuki, BMW, Alcoa Köfém, BPW-Hungária, evopro, Flextronics, LUK Savaria, National Instruments, Rába, Bosch, Shinwa, Takata, SMR, ThyssenKrupp, ZF nagy érdeklődés mellett mutatkozott be 8000 szakmai látogatónak.

2016-ban ismét:
AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás, 2016. október 19-21. (szerda-péntek)
Társrendezvény: AUTÓTECHNIKA Nemzetközi járműfenntartó-ipari szakkiállítás, 2016. október 19-22. (szerda-szombat)

A kiállításon minden járműipari ágazat képviselteti majd magát, multinacionális cégek, világmárkák, kis- és középvállalkozások egyaránt jelen lesznek. A kiállítók egy része közel 1000 m2-t foglalt le a Vásárközpont legnagyobb pavilonjában már közvetlenül a tavalyi kiállítást követően, hogy részt vehessenek a 2016-os eseményen.

Csatlakozzon Ön is!

A rendezvényhez magas színvonalú szakmai programsorozat is kapcsolódik, melyek továbbra is az iparág egészét lefedő 3 kiemelt témakörre épülnek: ÜZLET, TUDOMÁNY, KARRIER

A kiállításra kétlépcsős előjelentkezési kedvezményeket hirdettek meg a szervezők a helydíjakból:
• 2016. március 31.
• 2016. június 30.

Közeledik az első határidő, használja ki a kedvezményes lehetőséget: küldje be jelentkezési ívét, és foglalja le helyét!

Az AUTOMOTIVE HUNGARY-re kedvezményes előjelentkezési határidő: 2016. március 31.

Csatlakozzon a magyar járműipar komplex fórumához, ahol a gazdaság legdinamikusabb ágazata teljes körűen mutatkozik be!

Kérdés esetén, forduljon a szervezőkhöz bizalommal, készséggel állnak rendelkezésére a +36-1/263-6384-es, a +36-1/263-6341-es és a +36-1/263-6049-es telefonszámokon, vagy az [email protected] e-mail címen!

Bővebb információ: www.automotivexpo.hu
(x)

Hirdetés

Kiemelt Partnereink