Best Practice Bővítette gépparkját a Doherty

Bővítette gépparkját a Doherty

2016.05.19 10:31

Bővítette gépparkját a Doherty

Az orosházi központú Doherty Hungary Kft. (DH) havonta 1,2 millió tengely és forgórész terméket gyárt az autó-, háztartásigép-, illetve a kéziszerszámipar számára. Ezek a komponensek az villanymotorok kulcsfontosságú alkatrészei, amelyeket többek között autók kormány-szervo rendszereiben, porszívókban, mosógépekben, illetve elektromos kéziszerszámokban is alkalmaznak. A termékek mikronos pontosságú megmunkálás során készülnek olyan technológiák felhasználása mellett, mint az esztergálás, marás, préselés , hőkezelés, valamint csúcs nélküli köszörülés.

Hirdetés

A DH számára 2015 a stagnálás éve volt az eladásokból származó bevételek növekedése terén. Mivel a DH az elmúlt tíz év során minden évben növekedést ért el, fontos megemlítenünk, hogy mely tényezők játszottak szerepet a tavalyi eredmény alakulása során. Bár a korábban elnyert új megrendelések teljesítése már 2015-ben elkezdődött, mindez csupán kis mértékben indult el. A felfutás ezen időszaka intenzív mérnöki fejlesztést, illetve ellenőrzési folyamatokat igényel, ám egyelőre a megnövekedett kereslet pozitív hozadékai nélkül.

Annak érdekében, hogy a vállalat felkészüljön az új megrendelésekkel várható növekedésre, a DH jelentős beruházásokon keresztül új gépeket, gyártásellenőrző-rendszereket és mérőberendezéseket vásárolt, valamint általános infrastrukturális és a gyártócsarnokkal kapcsolatos fejlesztéseket vitt véghez. A vállalat ezen felül két új munkatárs felvételével létrehozott egy folyamatos fejlesztésért felelős csapatot, melynek hatásköre az 5S, a teljes eszközhatékonyság (OEE), Lean, valamint a vizuális kontroll tökéletesítéséhez tartozó feladatok. Ennek eredményeként a DH a 2015-ös befektetései meghaladták a vállalat 17 éves magyarországi története, illetve az anyavállalat korábbi 65 éves története során valaha jegyzett legmagasabb éves beruházások mértékét.

A gépvásárlást két fő tényező indokolta. Az egyik ok természetesen az új megrendelések kielégítéséhez szükséges kapacitásbővítés. A másik szempont, hogy az új gépek a régi berendezéseknél magasabb hatékonysággal, illetve funkcionalitással bírnak. Mivel a DH az évek során folyamatosan nőtt és indított el új projekteket, az eredeti géppark idővel elöregedett és cserére szorult. DH elkötelezte magát amellett, hogy a géppark felújítását célzó éves beruházásain keresztül biztosítsa ügyfelei igényeit mind a minőség, mind pedig a gyártási volumen terén.

A beruházások, valamint az ügyfelek egyre összetettebb igényei ezen felül további munkaerő felvételét tették szükségessé. Mindez Magyarországon számos mérnöki vállalat számára kihívást jelent, ez alól pedig a DH sem kivétel. A szakképzett, a vállalat iránt elkötelezett emberi erőforrás idővel folyamatosan csökken. Csupán rövidtávú, valamint eredménytelen a stratégia, hogy meghirdetünk egy mérnöki állást, három vagy négy jelentkezőből kiválasztunk egy ígéretes jelöltet, majd elküldjük tréningre. A DH ma már a legelején bekapcsolódik a folyamatba a helyi iskolák, főiskolák és a legközelebbi egyetemek tehetséges diákjainak támogatásával az úgynevezett gyakorlatorientált duális képzés keretein belül. A duális képzés azt jelenti, hogy a tanuló a képzés ideje alatt az idő egyik felét az iskolapadban, a másik felét pedig a vállalatnál tölti. Az elméleti oktatás így felhasználhatóvá válik a munkahelyen, valamint ennek ellenkezője is igaz. A képzés ezen formája hosszú távú stratégia, amely a leghatékonyabb módszernek számít.

2016-ra előretekintve a DH erős évre számít. A fentebb ismertetett beruházások hozzájárulnak az exporteladások terén várt 10 százalékos növekedéshez. A DH termékeinek 85 százalékát exportálja, melynek 50 százaléka az autóiparban kerül felhasználásra, így az infrastrukturális fejlesztések kulcsfontosságú szerepet játszanak abban, hogy bizonyíthassa e rendkívül magas igényekkel rendelkező iparág számára a vállalat képességeit. Az idei évben a DH alkalmazotti létszáma 10 százalékkal 200 főre nő majd, továbbá a beruházások sem állnak le. A 2016-os év során legalább két új esztergagép és két (egy új, egy felújított) köszörűgép kerül beszerzésre, valamint megkezdődik a termékirányítási rendszer bevezetésének második fázisa is.

Brit tulajdonú vállalatként, a magyarországi DH érdeklődéssel követi a Brexit körüli vita egészséges és előremutató aspektusait. Amennyiben külön tudjuk választani a valóságot a fikciótól (és az érzelmektől) és figyelembe vesszük, hogy az EU-ból való kilépés mit is jelentene az Egyesült Királyság és az Unió számára, a DH-nál úgy véljük, együtt többre lehetünk képesek, mint külön.

(x)

Hirdetés

Kiemelt Partnereink